Gyermekágy II. - Mit olvassak, hogy altassam?

 Idézem magam egygyerekesként: "Én először elolvastam Tracy Hogg A suttogó titkai c. könyvét, ezt se haszontalan kézbe venni, mert nyugodt természetű, „könnyű” babáknál biztos működnek a tanácsai. A babajelzések elemzése hasznos benne, leírja, hogy milyen nonverbális jelek mire utalnak a babáknál, így pl. könnyebben észreveszed, hogy álmosodik. El tudom képzelni, hogy egyeseknél bejön az általa ajánlott altatási mód (mikor látom, hogy álmos, kis szertartás, aztán leteszem, és ő elalszik magától), de a miénk kezdettől lázadt ellene, mindaddig, míg fel nem adtam végleg. (Ennek a módszernek egy válfaja, hogy megszoptatod, de nem hagyod belealudni, hanem még félálomban/ébren leteszed, így megszokja, hogy egyedül alszik el. Újszülöttnél nem tudom, működik-e ez, nemigen hiszem, mert nagyon aluszékonyak lehetnek, de 3-4-hónapos kortól érdemes lehet lassan áttérni erre, ha hajlik rá a baba.)

Ami tényleg bejött és megnyugtatott, az Dr. William Sears Éjszakai gondoskodás c. könyve volt. Ő kifejti, hogy ha az anya ösztönösen cselekszik, tehát reagál babája szükségleteire (nem hagyja sírni, nem távolítja el magától), az erősíti közöttük a kötődést. Ez nem csak arra jó, hogy később szociábilisabb legyen a ded, hanem arra is, hogy az anya jobban lássa el a feladatokat a baba körül. Ha nem válaszol ösztönösen a szükségleteire és eltávolítja magától, a közöttük lévő természetes bizalom megszakad, és az anya nem tudja már olyan jól ellátni a baba körüli teendőket, nem ismeri úgy fel a baba jelzéseit. Én úgy tapasztaltam, hogy igaza van, és nagyon fellélegeztem, mikor megengedtem magamnak, hogy ösztönösen cselekedjek, hogy felvegyem, ha sír, elringassam, ha álmos, és hogy velünk aludjon éjjel. (Az én családom a „ridegtartást” pártolja, pontosabban áámbivalencia övezi a dolgot: tutujgatjuk is, becézgetjük, de ha alvásról van szó, letesszük a kiságyba.)

A közös alvástól a férjem először félt, felriadt arra, hogy „jaj, nehogy összenyomjam a babát”, de közben igényelte is, örült, mikor maga mellett tudta őt is. Később már nem riadt fel, most, a baba másfél éves korában még boldogan alszunk hárman. (Részemről 2 éves kora körül szeretném felajánlani neki a saját ágyat mint alternatívát, de nem fogom erőltetni, amíg nem akar külön aludni.)
     (Tévedés ne essék, ahol valamelyik fél számára az együttalvás gondolata zavaró vagy kimondottan házasságellenes, véletlen se erőltetném a dolgot. Mi mindketten így szerettük volna, és nekem mint szoptatónak sokkal könnyebb is volt így. Ha okosan csinálja az ember, nem hiszem, hogy az lesz belőle, hogy iskoláskorú gyerekek kupacában alszunk majd; de amíg mindenkinek így megnyugtató, és a nagy ágy is lehetővé teszi, marad a szitu.)

Pici babánál különösen jó, hogy az ember együtt alva ösztönösen ébred a baba kis éhség-nyüsszögésére (az alvás-ébrenlét ciklusaink összekapcsolódnak; a közös „lélegzés” egyébként a bölcsőhalál esélyét is csökkenti), általában kb. félálomban voltunk mindketten a szoptatás alatt. Így kevésbé megterhelő az állandó éjszakai készenlét. A szexuális életünk sem szakadt meg ettől.

Apropó szexuális élet: még ha jól érzi is magát az ember lánya, érdemes vele várni addig, míg az orvos (a szülés után 6 héttel) ki nem mondja, hogy a méhszáj bezárult. Így megelőzhető, hogy fertőzéseket kapjunk.
A légzésfigyelőt mi úgy használtuk, hogy amíg még mi nem aludtunk, bekapcsoltuk, aztán mikor mi is lefeküdtünk, ki. (Nem érzékelt volna úgyse reálisan úgy, hogy mi is ott fekszünk.) Ezt azért tudtuk megtenni, mert a fölső matracunk eléggé vékony (10-12 cm lehet a maximális vastagság úgy, hogy még érzékelni tudjon a légzésfigyelő) - egyébként Gerincdoktor ágybetétünk van, kb. 10 cm-es latex matraccal a tetején.
A babamatrac milyensége sem elhanyagolható kérdés, erről nekem ez a cikk volt hiteles. (Felnőtt matracokról ugyanitt itt.)"

Ekkoriban azt hittem, az altatás egy művészet, amit vagy jól csinálok, vagy nem, a baba vagy "könnyű", vagy "nehéz". Ma már azt gondolom, akkor altatom, amikor álmos, azaz megszoptatom, és ő elalszik; vagy hordozom, és ha álmos, elalszik. A babák evolúciósan így működnek. Nekem hosszú távon csak frusztrációt okozott, hogy az altatást kemény anyai feladatként fogtam fel, és a siker az volt, ha le tudtam tenni a dedet, a kudarc meg az, ha nem. NEM!:D Sok baba nem letehető. Nem, mert ilyenek, nem hibásak, csak érzékenyebbek. Nekem két ilyenem is van:)