"Betegsége: szülés" I.

Nem szoktam nagyon szubjektívkodni, de ezt a történetet többeknek beígértem, hát rögzítem itt... 

Előzményként tudni kell, hogy I.-val reggel 6-tól vajúdtam, és 16.43-ra született meg; ez végül is reális idő az ilyesmire:)... Számítottam rá, hogy most a baba nagyobb súlya ellenére is rövidül az idő... Mondjuk felére... De ami végül lett, arra nem számítottam.

Már vagy két hete voltak jóslófájásaim, erősek is, de a kiírt időm után 6 nappal még zárt volt a méhszájam. Következő nap, szombaton is fájt... De ekkor se szültem. Aztán vasárnap is fájt... De ezek a fájások se voltak erősebbek vagy rendszeresebbek, mint a korábbiak. Viszont másnap már vonulhattam volna be a kórházba, az uram vizsgázott, szóval jó nap volt nekünk ez a vasárnap. Úgyhogy mondtam V.-nek, hogy na most már nem csak jó volna, hanem igazából KELLENE egy jó kis gyors születés, és tudom, hogy tudja, hogy félek a kórházi napoktól, de túl fogjuk élni... Ekkor V. elkezdett gyorsan megszületni. (Ezen a ponton tetten érhetők az anya-magzat kapcsolatanalízis áldásai.)

7.50 körül még azon gondolkoztam, siessek-e NST-re, amire 8.40-re kellett volna beérnem. 8.10-kor elkezdett folyni a magzatvíz. Nem átlátszó volt, hanem barnás, darabos, és én ettől megijedtem; hátha V. feszült, és belekakilt a vízbe; jaj jaj, de rossz, hogy ennyire fél, eszerint ráerőszakoltam az akaratom... Miközben ezeken morfondíroztam, a fájások iggencsak erősödni kezdtek, a férjem hívta apámat, hogy jöjjenek minket bevinni illetve I.-ra vigyázni; mire ideértek, már eléggé kivoltam, éreztem, hogy ez a bemenetel nem fog menni. Ekkor 8.35 körül járhatott; anyám felöltöztette I.-t, aki egyébként nem volt megijedve (előtte sokat meséltünk neki arról, hogy mi várható), odahozta a babáját - nem tudom, azért-e, hogy ne kelljen "fájnom", van itt már baba? A fájásoknál belekapaszkodtam a férjembe, ez sokat segített. Szóval tudván, hogy én a lépcsőn már le nem sétálok, mondtam apámnak, hogy a mentőket hívja. Mire velük beszélt, éreztem, hogy tolófájásaim vannak, mondtam is neki, és nagyot fohászkodtam. (Erre azért nem volt forgatókönyv!...) Eszerint vagy 5 elképesztően erős összehúzódás alatt kitágultam... Ez meglepett, mondjuk olyan erős fájások voltak, amik I.-nál is csak a legvégén, de most nem volt "ráhangolódó idő", és én egy pillanatig úgy éreztem, nem bírom ki.

Szóval tolófájások... Szerintem 4 lehetett belőlük: amit a telefonba mondtunk, amivel V. végigjött rajtam, amivel a feje kibukkant, és aztán amivel a válla és a teste. Ezek igazából nem fájtak már annyira, és meg se repedtem sehol (éljen a búzacsíraolaj!). Anyám ekkor I.-val volt, apám a mentősök elé szaladt le, az urammal pedig lefolytattuk a következő párbeszédet: "Látom a fejét!" "Tudom; érzem!" "Mit csináljak??" "Kapd el, ha jön!" "Kint van a feje! Mozog. Most nem mozog! Kihúzzam??" "Dehogy húzd!! A következő tolásnál kijön..." Eddig oldalán fekvő nő négykézlábra áll. Gyerek válla kijön, majd a többi. "Na most húzd, ez kicsit fáj..." Férj fogja, nőre teszi, törölközőbe csavarjuk, gyönyörködünk. Baba kis hangot ad, és nézelődni kezd.

Mint később kiderült, 4700 gramm...

Eddig volt a szép része, most jön a kórházi "tragiko-szatíra".

Felkészülni a szülésre...

... ha létezik ilyen:). Mármint felkészült állapot. Nem tudok nagyon sok újat mondani ahhoz képest, amiket az általam ajánlott könyvek írnak, meg amit már itt leírtam, de még pár dolgot szerettem volna megosztani a témában, első körben gyakorlati vonalon.

Orvost vagy szülésznőt?

Talán érdemes szót ejteni az orvos/szülésznő felfogadásáról.

- Mennyibe kerül? Alapvetően a legtöbbeknek nincs hivatalos árszabása, a "szóbeli egyezmény" az, hogy a konzultációs díj/vizitdíj tízszerese szokott lenni a kiindulási összeg - nyilván lehet adni többet is, kevesebbet is; van, aki rákérdez, és létezik olyan orvos, aki eleve megmondja, mennyit kér. Ha ebből az elvből indulunk ki, felfogadott orvosnak kb. 100-150.000 Ft hálapénzt fizetünk a szülésért, szülésznőnek 40-50.000-et. (Mi a választott szülésznővel háromszor találkoztunk a szülés előtt, leginkább a kérdéseinket tettük fel, illetve könyveket, recepteket ajánlott, megmutatta a szülőszobákat, elmesélte előre a várhatóságokat.)

- Érdemes bárkit felfogadni? Természetesen a kórházban ott vár az ügyeletes szülésznő és szülész, de igggen nagy a valószínűsége, hogy nem egyedül fogsz szülni az adott idősávban. A Szent Imre Kórházban úgy áll a helyzet, hogy jöhet be egyvalaki, férj/barátnő/anyuka/más segítő (ha előtte beszerzett egy "apa-szettet"), de csak a szülőszobába, ahova csak bizonyos tágulási szinttől küldenek be (egy ujjnyira tágult méhszájjal még nem:( ). Vagyis könnyen lehet, hogy a vajúdás jelentős részét egyedül kell végigcsinálnod a vajúdóban, vagy társsal az előtérben, ha nem fogadtál fel senkit. (Ez nem mindenkit zavar, nekem pl. nagy igényem volt arra, hogy valaki mellettem legyen.) A dolog kivédésére alkalmas, ha csak későn mentek be a kórházba; 10 percenkénti rendszeres fájásokkal, amik legalább 45 másodpercig tartanak.

- Orvost vagy szülésznőt? Az árakból is kitűnik, hogy ha nem vagyunk nagyon eleresztve, a szülésznő logikusabb választás - főleg, ha a terhesség problémamentes, a baba fekvése normális, és alapvetően természetes úton szeretnénk szülni. (Én eleve szülésznőt szerettem volna, nem csak, mert egy szülésznő könyvét olvastam lelkesen, hanem mert nem tudtam/tudom elképzelni, ahogy a választott orvosom kezét fogom, és ő magyarázza a légzési technikákat, meg hogy mit képzeljek el, hogy könnyebben bírjam... Ha meg ezt nem teszi, nem szeretnék ennyit fizetni neki:).) Nyilván egy csomó eset van, amikor meg orvost érdemes választani (pl. ha valamiért tervezett császárral kell számolni)...

     Ha szülésznőt fogadunk, mindenképp érdemes a saját kórházunkhoz tartozót felkérni, hiszen ismeri a kórház szokásait, a kollégákat, nem lesznek külön vitái adott helyzetek megoldásáról... Mindenképp előre beszéljük meg vele, milyen szülés volna álmaink szülése (de ne ragaszkodjunk foggal-körömmel a tervünkhöz!), pl. hogy állunk az olyasmikhez, mint oxitocin, burokrepesztés. Kérdezzük meg, mik a kórházi normák, pl. mikor jöhet be segítő, szabadon ehetünk-ihatunk-e (van, ahol sajnos még mindig nem...:( ), biztos nem siettetik-e bárhogy a szülést (az Imrében hál' Istennek nem), mire számítsunk még.

A természetes szülés szakaszai

     A tágulási szakasz avagy vajúdás alatt a méhszáj kitágul, hogy a baba feje átférjen rajta. A méhösszehúzódások ("fájások") ehhez szükségesek. Nem feltétlen a magzatvíz elfolyásával indul meg a vajúdás, könnyen lehet, hogy csak egyre erősödő és egyre gyakoribb fájásokat érzünk, melyek a menstruációs görcshöz hasonlítanak (csak aztán általában jóval intenzívebbé válnak).

     Jó tudni, hogy a fájdalom nem elkerülhetetlenül a szülés velejárója; valószínűleg az ismeretségi körünkben is van jópár nő (az enyémben három), aki fájdalom nélkül szült, a Gaskin-könyvben pedig olvashatunk a szüléshez társuló orgazmus-élményről is, ami gyakoribb, mint hinnénk...

     Ha az összehúzódások kitágították a méhszájat, az anya idővel tolóingert kezd érezni: megkezdődik a kitolási szak. Míg a vajúdás alatt a minél ellazultabb állapot a célravezető, legalábbis az altest ellazítására mindenképp törekedni kell, a kitoláskor végre aktivizálhatjuk magunkat; rá kell találnunk a nyomás hatékony módjára. (A vajúdás csak látszólag passzív idő, belül nagyon is eleven, képekkel, koncentrációval, a babával való kommunikációval.) A baba ekkor áthalad a szülőcsatornán, és végül kibukkan. Nem sokkal azután, hogy megszületett, pár nyomással kitolja az anya a méhlepényt, majd elvágják a köldökzsinórt.

     Az én vajúdásom nem volt könnyű; bár sokakéhoz képest nem tartott sokáig (kb. 8 óra), kezdettől intenzívek voltak az összehúzódásaim. Nagyon hálás vagyok a szülésznőmnek, aki segített megtalálni a fájdalom elviselésének útját (amiről eleinte azt hittem, lehetetlen), és végig mellettem volt, tűrve, hogy belekapaszkodjam és agyonszorongassam... A 8 óra ne rémítsen meg senkit: abban a helyzetben az ember nem számol a külső idővel; szerintem jobb is, ha nem számolunk egyáltalán semmit, sem perceket, sem fájásokat, csak készülünk az összehúzódásokra, és igyekszünk a lehető legjobban megélni őket. Sokaknak a hullámzás képe segít: a fájdalom hullámként végigmegy a testen - nekem ez valamiért nem jött be. Részben saját "elengedő képet" alkottam, részben pedig a babára gondoltam, ahogy minden fájdalommal közelebb kerül a megszületéshez; hogy segítem őt.

     A legtöbb nőhöz hasonlóan örömtelinek találtam, mikor végre tolhattam (ez csak másfél-két óráig tartott), a vajúdás sokkal nagyobb kihívás volt. Végig úgy éreztem, hogy a babám is együttműködik; nem csak elviseli a születést, hanem komolyan részt is vesz benne.