És erre (is) van kitalálva a hordozás. Ha az ősközösségből indulunk ki, akkor persze jórészt szükségtelen ez, hiszen a baba karból karba vándorol, többen vállalják a szükségletei kielégítését (akár a szoptatást is). Nálunk sajnos ez sokszor (szinte) kizárólag az anya feladata.
(Még mindig találkozni lehet azzal a képlettel, hogy Apa lényegében kihúzza magát minden feladat alól (esetleg a fürdetést vállalja), mondván, hogy ez az anya dolga, a babának úgyis ő kell. Ez nagyon nincs így... Az apa kezdettől része a családnak, és hatalmas terhet ró az anyára, ha kivonja magát. Az anyák ilyenkor a szükségleteik és az ösztöneik között őrlődnek, nem tudva, melyik ujjukba harapjanak: ha a baba jelzéseit hagyják figyelmen kívül, a vele való kapcsolatuk sérül, ha a sajátjaikat, előbb-utóbb nem tudnak reagálni a babáéira sem... )
Szerencsére sok apa örömmel segít - de legtöbbjük csak akkor tud, amikor hazajött a munkából, vagyis a nap meghatározó részében az anya egyedül szükséglet-kielégít. És közben főz. Meg mos, takarít, bevásárol... El sem tudom képzelni, hogy lehet ezt hordozás nélkül megoldani (főleg több gyerekkel). Oké, vannak nyugis babák, akik egész nap nézelődnek - de lássuk be, nem ez az általános... És ez nem is baj:)
Ha bizonytalanok vagyunk a döntés helyességében, és mindenhonnan azt halljuk, hogy elkapatjuk, és nem lehet majd levakarni rólunk, lehet evolúciós alapokra is hivatkozni. Az emlősök három csoportba sorolhatók: fészeklakók, fészekhagyók és hordozottak. A fészeklakók kicsinyei (pl. egér) teljesen kiszolgáltatottak az első időkben, a fészekhagyók (pl. zsiráf) viszont épp ellenkezőleg, nekik hamar készen kell állniuk a helyváltoztatásra. A hordozott típusú utód kiált, ha megszűnik a testkontaktus, és erre reagálva a felnőttek újra magukhoz veszik (- az ember ugye nem mindig..). Erre szolgál például a Moro-reflex; a baba ösztönösen kapaszkodnivaló felnőttet keres.
Tudjuk, hogy az ember kialakulatlanul születik, a különböző szakvélemények szerint 9-24 hónap alatt éri be a fészekhagyó utódokat, vagyis egészen eddig jelentősen másokra szorul. Konkrétan újszülöttként szinte folyamatosan, később vissza-visszatérően testkontaktust kíván, erre van huzalozva. (Nem manipulál, khm..:))
Szóval azért hordozom, mert testkontaktusra van szüksége, és mert nekem is, mert nyugodt baba mellett nem leszek idegbeteg;).
Persze, babakocsizás mellett is lehet szükséglet-kielégíteni (főleg elmenve)... De én több okból is inkább kihagytam a korai babakocsizást. Egyrészt a közlekedési nehézségek és a babakocsi súlya miatt (a miénk mózessel együtt 10 kiló), másrészt, mert Budapesten laktunk. Az anyák többsége nem tudja, hogy a babakocsi pont szmogszinten helyezkedik el magasságilag.
Szokott még jönni az az érv, hogy a baba hátának jobb a babakocsi. Háttöö.. Tekintve, hogy a baba gerince közel nem síkegyenes, egy kemény, egyenletes mozgó felület egyáltalán nem jobb a hátának, mint kendővel egyenletesen a hordozó személyre "tapasztva" lennie. Ha ül a hordozóban, homorodik, túlterpeszt - vagyis ha csak és kizárólag csatosban lennének hajlandók hordozni újszülöttként, vagy mondjuk kenguruban (nem támaszt csigolyánként, nagyon terheli a csípőt és a gerincet), vagy pl. mondjuk babaerszényben (amely sajnos fulladásveszélyes), én is azt szoktam mondani, hogy akkor inkább babakocsi:).
Erről lásd kidolgozottabban: http://gyerekemvan.blogspot.hu/2014/11/az-optimalis-babapozicio-hordozoban.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése